HINNED KELL BENNE....

Minek előre tervezni bármit is....úgysem alakul semmi a tervek szerint. De mégis hinnem kell, hogy úgy a lehető legjobb ahogyan alakult! Talán kell egy kis idő hogy belássam, de addig is hit kell...töretlen hit....van valaki aki csakis arra vár hogy legyen értelme a holnapjának és ehez Te kellesz...pont Te....vagyis Isten, aki tebenned lép elé hogy a holnapjának értelmet adjon! Létezik az az ember! Hinned kell ebben!

ELSŐ TÖRTÉNET

       Élt egyszer egy gyönyörű hercegkisasszony, aki nagyon szeretett volna egy csodálatos palotát építtetni magának. Igazi királykisasszony volt a neve, mert olyan szépséges volt, hogy mindenki olyannak képzelte el az "igazi" szerelmet, mint amilyet tőle remélhetett volna. Messzi földről hívatott munkásokat, de egyiket sem találta elég alkalmasnak, hogy szíve szerinti palotát építtethessen vele a maga számára. Egyik nem értett a szivárványos ablakberakásokhoz, másik a rozettákat szorította háttérbe. Végül, maga látott neki a feladatnak.  Sok küzdelem és lemondás árán végül felépült a palotája.

         A királylányka birtokba vehette saját keze munkáját és végre beköltözött. Ahogy elhelyezkedett, sorra kopogtattak az ajtaján. Volt akit első látásra elutasított...másoknak kinyitotta a kis ablakot, de a legtöbbet azzal utasított el, hogy ő az IGAZIT várja, akivel megoszthatja ezt a csodás lakosztályt, melyen annyit munkálkodott. Jött a lisztesmolnár, de a lány kiadta az útját. Nem volt igazinak mondható a serfőző se.....a lány pedig csak várt és várt...mígnem egy nap az ajtajában egy öregasszony állt.

-Ki vagy te anyóka? - kérdezte az ifjú leány.

-A Jóakarat vagyok, - felelte a vénasszony- és azért jöttem, hogy pár dologra felhívjam a figyelmedet, csak úgy, pusztán jó akaratból. - mondta a nénike, s tovább beszélt:  - Tudod kedveském, nem messze lakom innét és nem bírom látni, hogy a kilincset egymás kezébe adó délceg ifjakat mind sorra elutasítod.Csak tán nem a mesebeli Herceget várod?

-Tudja nénémasszony - felelte a lány - én az "Igazit" várom, csak azt engedem be a házamba! 

-Méghogy az igazit! Ki hallott még ilyet! Öreg vagyok de az "Igazi" meséjében már én sem hiszek! Hogy lehet, hogy Te, ilyen fiatal és szép lány ilyen szentimentális butaságokban hiszel? Nem tudod-é, hogy sokmindenkiből lehet "igazi"? Talán a molnár legény, vagy a pék is lehetett volna az igazi, csak be kellett volna engedned és megnézned kiállja-e valamelyik a próbát.

-Próbát? Miféle próbát jóságos anyóka?

- A szerelem próbáját angyalkám! Az ember nem ér rá arra, hogy az "igazit" várja, az igazit nekünk kell megformálnunk, együtt, közösen az együtt leélt napok, hónapok évek alatt....-mondta az anyóka, majd egy pillantás alatt eltűnt.

Ez idő alatt egy messzi országban, a szél birodalmában is méltó párját kereste egy ifjú. Bölcs tanára szavára egy nap felnyergelte a paripáját és elindult, hogy megtalálja azt aki számára az "igazi" lehet. Sok szépet látott útja során, de valahogy nem nagyon esett jól neki a kerítésnél beljebb merészkedni. Csinos úri  kisasszonykákra is tévedt a tekintete...egyért kettőért még a teraszig is elmerészkedett....de az ablakon belesve már nem sok olyasmit látott ami maradásra bírta volna. Egyre hajszolta a bennsője, hogy valahol várja őt egy "Igazi". 

A királylány felett is múlt az idő, s egyre okosabbnak vélte az öregasszony tanácsait. Meg is fogadta, hogy ha arra jár újra egy ifjú esélyt ad naki és beengedi, hátha ő az igazi.

Hamarosan egy katona kopogtatott az ajtaján. Tüzes tekintete, szép termete lázba hozta a királykisasszonyt.

-Nem bánom, gyere be, hagy lássam, te vagy-e az igazi! - mondta a lány szinte parancsolóan. Kisvártatva azonban rádöbbent, hogy a tüzes tekintet indulatos szívet takar, a szép termet pedig erőszakos jellemmel párosul. Amikor kiadta az útját, alig akart elmenni a fess katona, de már az ajtóban állt a molnárlegény huncut zöld szemeivel.

"-Nehogy elmenj az igazi mellett..." - csengett fülébe a Jóakarat szava és beengedte a lisztesmolnárt is. Őt követte a festőművész, majd a fényképész.......

Amikor odaért a városkába a herceg és meglátta a palotát, érezte, hogy a szíve hevesebben dobog. Bekopogott a szépséges hajlék ajtaján, de látta, hogy a lépcsőn az ajtó előszőnyege tiszta liszt. A lány dobogó szívvel nyitott ajtót és azonnal felismerte....Ő az...kétség sem férhet hozzá....

-Lépj beljebb! Ezt az egészet neked építettem, hogy majd veled éljek itt...- mondta a királylány.

A fiú tétovázva nézett körül...alig lépett beljebb, jól látta, hogy sokatt látott hajlék az ami előtt áll. Az ágyon összekuszált terítő, az asztal mellett morzsa. A falakon képek...de egyik se azt a lányt mintázta aki előtte állt.

-ÖÖÖ azt hiszem eltévedtem. - mondta a fiatal ember. - nem önt keresem!

-Kit keresel? - kérdezte a lány.

-Az "igazit" felelte a fiú szomorkásan.

-Az igazit? De hisz én vagyok az! Én is rád vártam éveken át! Gyere és vedd birtokodba amit neked készítettem! - mondta a lány szinte sírva.

-Ön nem lehet az igazi! - suttogta a fiú és zsebéből elővett egy kis tükröt

- Igazi nem terem a bokorban fiatal ember! Az igazit mi magunk csiszoljuk hosszú hosszú évek alatt! Ki ér arra rá, hogy várja az igazit!

Ekkor a fiú fogta a kicsinyke tükröt és a lány elé fordította, aki döbbenten látta meg a tükörben Jóakarat arcát.

-Ez nem én vagyok! Én csak jót akartam! - kiabálta sírva.

-Köszönöm a jóakaratú tanácsot, de én tovább keresem azt, aki számomra igazi lehet! - mondta a fiú és sarkon fordult.  Felpattant a lovára és szélsebesen elhagyta a várost......Sosem ismerte fel "Igazit", mert a jóakaratnak álcázott türelmetlenség eltorzította Igazi arcát!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés